DÉDANYÁINK VILÁGA
1850-1900


A történelem folyamán a viselet változása, a divat beletartozik a társadalom összképébe, hiszen a társadalmi élet szerves része. Míg a XIX. századot megelőzően a változások lassan következtek be és lassan terjedtek, a XIX. században felgyorsul a divat változása. Ennek egyik magyarázata a gyáripar fejlődése volt. A különféle gyári anyagok kevésbé voltak drágák, ezért széles rétegek számára elérhetők lettek. A ruhák már nem értéktárgyak többé, mint a korábbi évszázadokban, amikor nagy becsben tartottak, őriztek egy-egy értékes anyagú, gazdagon díszített ruhadarabot.
A XIX. század második felében a varrógép elterjedése szinte forradalmasította a női divatot, hiszen a géppel sokkal hamarabb el lehetett készíteni egy ruhát, mintha kézzel kellett volna megvarrni, hímezni.
A divat változásának nyomon követését, a divatképek elterjedése elősegítette. A XIX. század közepétől, második felében többnyire színes mellékleteken tanulmányozhatták a hölgyek a legújabb divat irányzatokat. A ruhák elkészítését részletes leírások és szabásminta mellékeltek könnyítették meg. A magyar divatképek, előbb a Honderű, a század második felében pl. a Divatsalon, a Magyar Bazár a legújabb francia és német divatot hazánk távoli vidékeire is elvitték, így lehetővé vált a divat viszonylag gyors követése.
A refomkorban a nemzeti öntudat megerősödése a viseletben is megmutatkozott. Ennek egyik jele például, hogy míg az 1830-as években Széchenyi István a férfiaknak a hosszú nadrág, a pantalló viseletét ajánlja, az 1840-es években ő maga is magyar díszviseletben látható egész alakos képén és a Magyar Tudományos Akadémián freskóján.
A XIX. század közepén újra divatba jött a magyaros jellegű viselet. A női viseletben ez a XVIII. század végére kialakult jellegzetes magyar viselet felújítása volt. A női ruha ennek megfelelően több darabból állt. A bő, húzott szoknya fölött a kor divatjának megfelelően karcsú derekat alakítanak ki, amit fűző segítségével értek el. A karcsú női alakot tovább hangsúlyozta a buggyos ingváll, a zsinórozással összefogott vállfűző. Az ingváll dúsan húzott, általában könyökig ért, de viseltek hosszú ujjú felsőrészt is, amelynek ujja könyöktől kezdve szűkült. A szoknya előtt olykor csipkéből készült kötényt viseltek.
Külön figyelmet érdemlőek a felső kabátok, amelyek néha a férfi mentékre hasonlítottak, más esetben a paraszti felsőruhaként használt jellegzetes szűr elemei jelentek meg rajtuk. A magyaros szabású férfi és női öltözetek az 1850-es évektől kezdve divatosak voltak Bécsben. A zsinóros rátétes díszítés, amely jellemzője volt a magyar viseletnek, a XIX. század utolsó két évtizedében Párizsban és Londonban is kedvelt volt.
A szabadságharc, az önkényuralom tragikus és nehéz évei a viseletben is nyomot hagytak. A szabadságharc leverése után a Bach korszak idején a magyaros jelleg kihangsúlyozása a ruhákon a passzív ellenállás egyik megnyilvánulása volt, néma tüntetés az elnyomó Habsburg uralom ellen.
Hazánkban a zsinórozott dolmányok, menték viselete a Bach korszakban büntetendő cselekedet volt. Az önkényuralom enyhülésével 1860-tól kezdődően kezdtek újból megjelenni a zsinóros férfi és női ruhadarabok. A magyar viselet hazánkban több volt egyszerű divatnál. Ekkor hazánkban a magyaros forma szinte kizárólagos volt.
A XIX. század második fele a historizmus időszaka, amelynek jellemzője a múlt felé fordulás, a régi korok művészeti stílusainak felelevenítése. A művészetek minden ágára kiterjedő törekvés természetesen a viseletek alakulását is meghatározta. Ennek jele például az 1850-60-as évek krinolinja, amely a barokk és rokokó díszruhák sziluettjét utánozta a drótabroncsos szoknyákkal. De megtaláljuk bennük a reneszánsz viselet elemeit éppúgy, mint a klasszicizmus és a biedermeier elemeinek felhasználását. A historizmus a XIX. század végén kifulladt és felváltotta az utolsó minden művészeti ágra kiterjedő stílus, a szecesszió, amely megváltozatta a női divatot is.
A történeti múltba visszafelé haladva még a maradandó anyagból készült tárgyak esetében is egyre kevesebb épen fennmaradt emlékkel találkozunk. Fokozottan vonatkozik ez a textil is emlékekre, amelyek a múlandó anyagok közé tartoznak. A ruhák esetében ezt még csak fokozza, hogy a textilanyag alkalmas az ismételt felhasználásra, amely minden esetben az eredeti formák eltűnését jelenti, hiszen a divat jellegének megfelelően az újonnan felhasznált anyagot átszabták, az új vonalakhoz igazították. Ez a magyarázata, hogy az elmúlt századokból igen kevés eredeti ruhával rendelkezünk. A fennmaradtak bizonyára a legértékesebbnek tartott darabok voltak, amelyeket becsben tartottak, ez biztosította megmaradásukat.
Ez vonatkozik a XIX. század második felére is, amikor a divat változása felgyorsult, szinte évenként változtak a főbb divatvonalak. Bár a XIX. század második fele viszonylag közel van napjainkhoz, alig 100-150 év választ el bennünket, kevés a fennmaradt tárgyi emlék. Ezért jelentős a Déri Múzeum XX. század elején múzeumba került gazdag várostörténeti anyaga. Az 1860-as évektől kezdődően a század végéig válogattunk jellegzetes darabokat, amelyek hűen tükrözik a kor szellemét, a fent említett változások nyomon követhetők rajtuk.
Az egyes ruhák bemutatása saját korukból kiragadottnak tűnne, ha nem érzékeltetnénk a folyamatot, amelyben ezek a ruhák megvalósultak. Ezért először a divatot közvetítő, a ruhák vonalát meghatározó divatképeket mutatjuk be, majd debreceni hölgyek fényképeit sorakoztatjuk fel, akik a divatlapokban látható rajzok alapján elkészített ruhákat viselték. Erre lehetőséget ad az a szerencsés körülmény, hogy Debrecenben az ún. Gondy-Egey gyűjtemény révén gazdag fotóanyaggal rendelkezünk ebből a korból.
Egey István és Gondy Károly fényirdájukat 1865-ben alapították Debrecenben. Fényképész műtermükben évente 800-1000 felvételt készítettek, a fényképeket albumba ragasztották. Az így létrejött 32 kötet közel 32 000 felvételt tartalmaz, amelyek debrecenieket örökítettek meg több, mint 40 éven át a XX. század elejéig. Ez a hallatlanul gazdag képanyag lehetővé teszi, hogy a divatképeken megjelenő divatirányzatokat a debreceni női viseletben nyomon követhessük.
A fényképek elemzése érzékelteti, hogy a debreceni hölgyek által viselt ruhák a divatlapokban megjelenő minták főbb vonalait követik, nem pontos másolatai a divatképeknek, de a változások pontosan nyomon követhetők rajtuk.
Bemutatásukkal azt szeretnénk érzékeltetni, hogy Debrecen hölgyei a XIX. század második felében benne éltek a kor divatáramlataiban, követték a divat változásait.
A divatképek és a fényképek összehasonlítása után kerül sor a fennmaradt viseletdarabok bemutatására.
Kapcsolódó fotók Az 1860-as évek elejének divatképein magyar ruhás, mentés hölgyeket láthatunk, akik zsinóros pelerineket, szűrökhöz hasonló felsőkabátokat viselnek.
Kapcsolódó fotók A debreceni viseletet is természetesen a korszellem, a divat határozta meg. A város hölgyei az 1860-as években magyar ruhákat viseltek. A fényképek arról tanúskodnak, hogy a rebellis városban fokozottan élt a magyar jelleg. A debreceni nők jellegzetes viselete volt a fekete vállfűző, amelyen virágmintát mutat a zsinórozás. A zsinórozás mellett a vízszintes, erősen rövidülő zsinórok a derék karcsúságát kihangsúlyozzák. Bár a képek fekete fehér színben készültek, látható, hogy a viszonylag egyforma két meghatározó ruhadarab, az ingváll elsősorban, de a szoknya is, milyen változatosan készült. A nagyszámú ábrázoláson nincs két egyforma megoldás. Úgy tűnik, hogy a kötény elmaradhatott a viseletből. A magyaros viselet et a társadalom legszélesebb rétegei viselték.
Kapcsolódó fotók Különösen szép az ingváll tüllből készült ujja, amelyen fémszállal hímzett apró virágok törik meg a fehér színt, teszik a fehér és fekete színegyüttes méltóságot sugárzó hatását gazdagabbá.
Kapcsolódó fotók A vállfűző rekonstruált ujja a fekete tüll használatát mutatja. Ez a darab egyszerűbb az előbbinél, csupán a vízszintes zsinórozás jelenti a díszítést. A vállfűzők a fekete mellett más színekből is készültek. Ilyen a bemutatott vörös és barna, amelyeken a zsinórozás a szabásvonalat követi.
Kapcsolódó fotók Különleges ez a díszruha , amely a Kölcsey család ajándékaként került a Déri Múzeumban. Az egyes ruhadarabok több érdekességet mutatnak. A szoknya, amely tűhímzéssel díszített, feltehetően korábbi a viselet többi darabjánál, esetleg a XVIII. század végén készült. A fémszálas csipkedíszítésű bársony vállfűző és főkötő a XIX. század folyamán kiegészítésként készülhetett az értékes szoknyához. A főkötőről csipkekendő hullott viselője vállára. A szoknyát elől csipkekötény díszítette.
Kapcsolódó fotók A lilásrózsaszín taft magyar ruha több darabból áll. Az ingváll egyszerű tüllből készült fém zsinórozással. A ruha tartozéka a mente, ujjának hasítékát prém szegélyezi. A főkötő pártához hasonló, ugyancsak csipkesállal kiegészített.
Kapcsolódó fotók A magyaros ruhák viselete az 1860-as évek közepe táján kezdett háttérbe szorulni, majd 1868 után a nemzeti viseletet fokozatosan felváltotta az új divat, a turnűr, amelynél a szoknya lerakott fodorral bővített, hátul a derékban erősen húzott, redőzött. A derék keskeny vállú, szűk, szűk ujjú. Változatos kabátokat hordanak a divatos hölgyek. A ruha felsőrésze szögletes kivágású, szélén húzott fodor.
Kapcsolódó fotók A viselet elmaradhatatlan tartozéka a napernyő , amelynek színe a ruhával összhangban van. A selyem borítású ernyő nyele faragott fa.
Kapcsolódó fotók Nagyon divatosak a legyezők, amelyek nemcsak a báli ruhák elmaradhatatlan tartozékai, de utcai viselet hez is használják. Az 1870-es évek közepe táján a felsőrész szűk, a blúz kialakításában egyáltalán nem alkalmazzák a felül húzott ujjat, a vállnál szűken bevarrott, viszont lefelé fokozatosan bővülnek, tölcsérujj formát öltenek. A derék rövid, heggyel nyúlik a szoknyára. Gazdagon díszített a virágos mintás selyemből készült derék, amelynek érdekessége az ujj megoldás, amely levehető. A kék szegélyezés esetleg arra utal, hogy a derékhez tartozó szoknya az általánosan kedvelt egymással harmonizáló színek alkalmazásának megfelelően, sötétkék lehetett. A kor divatos legyezői közé tartoztak a régi rokokó legyezők utánzatai, és a csipkelegyezők.
Kapcsolódó fotók Az 1870-es évek végén a felsőrész változik A testhez simuló felsőrész hosszított, csípőig ér, apró gombokkal záródik. A ruhaujj szűk, kedvelt az állónyak, de megjelenik a kihajtott gallér is. A nyakkivágás változatos, előszeretettel díszítik fodrokkal, zsabóval. A fekete selyemfelső díszítése fekete gyöngyözés. A kor legdivatosabb megoldásait láthatjuk rajta állógallért, szűk ujjat.
Kapcsolódó fotók A korszakban végig kedveltek a vállgallérok, mantillák, pelerinek , szintén nagy változatosságot mutatnak. A finom selyemből készült darabokon zsinórozás, rátétdíszítés, csipkék, gyöngyös hímzések díszlenek.
Kapcsolódó fotók Az 1880-as években újból megjelenik a paszomány, a zsinórozás . Az évtized vége felé a vállban dudoros ujj a jellemző, amely könyékig bő, szinte gömbszerű, majd alatta szűken simul a karra. A kedvelt zsinórozás látható a nehéz anyagból készült derékon, amelyet elől kihajló álgallérszerű megoldással készítettek. V alakú kivágásában a csipkebetét szintén igen jellemző a korra.
Kapcsolódó fotók Az 1880-90-es években a magasan álló nyak gyakori, az újjak buggyosak, csuklóig érnek, vállban húzottak, alul szűkek, elől ráncoltak. A fekete derék állógalléros, bő ujja könyökig ér, alatta teljesen az alkarra simul. V alakban átlós, egymást keresztező, redőzött oldalrészei szinte kettős derék megoldást sugallja. Széles szalagöv zárja le alul. Az anyagok között kedveltek a virágos minták.
Kapcsolódó fotók Hasonlóan felül ráncolt bevarrással indul, majd szűk ujjban folytatódik. Gallér nélküli kerek nyakkivágását álló húzott fodor díszíti. Ugyanilyen fodorral zárul az ujja is. A derék megoldása kerek, egészen felcsúszott, redőzött öv fogja össze.
Kapcsolódó fotók Változatlanul kedveltek a vállgallérok és pelerinek . A díszítmény itt már a kanyargó növényi ornamentika alapján a szecesszió hatását mutatja.
Kapcsolódó fotók Az ékszerek között különös érdeklődése tarthatnak számot a gyászkarperecek. A gyászékszerek divatja Angliában alakult ki. A Bach korszakban nálunk is kedvelt volt a gyászékszer, gyászkarperec, amely a szabadságharc leverésére utalva a nemzeti ellenállás megnyilvánulása volt.
Kapcsolódó fotók A hölgyek szívesen hordták a nyakra simuló a bársonyszalagra erősített keresztet, medaliont, antik hajviseletű nőalakot, amely a klasszicizmus hatását mutatja.
Kapcsolódó fotók A legyezők az 1870-es években nagyon divatosak, nemcsak bálban, hanem nappali, sőt utcai viselethez is hozzátartoztak. Jelentőségüket, az öltözködésben betöltött szerepüket végig megőrizték. Ezek az apró kiegészítők is híven tükrözik az aktuális divatirányzatot, amint azt a rokokó legyezőket utánzó, a historizmus jegyében készült selyemre festett legyező mutatja.
Kapcsolódó fotók Kedveltek a papír legyezők, amelyek olykor aktuális eseményekhez kapcsolódtak, mint pl. egy színielőadás emlékét megörökítő vagy a Debreceni emlék feliratú példány mutatja.
Kapcsolódó fotók A legyezők viselési alkalmak szerint is különböztek a nappali legyező egyszerűbb, kevésbé díszes volt, festett fából készül, a báli tolldíszes.
Kapcsolódó fotók A strucctoll-legyezőknek két változatát láthatjuk, egyik küllői teknőchéjból készültek, a másik festett lakkozott fa. A hetvenes évek második felében kedveltek a finom csipkelegyezők.
Kapcsolódó fotók Az 1880-as években jelentek meg a japán mintás legyezők, amelyen az 188?- as párizsi világkiállításon a világ iparművészetébe berobbanó japán művészet csodálatos természet ábrázolásának hatását tükrözik.
Kapcsolódó fotók Ilyen a fehér selyem hímzett legyező, amelyen a keleti mitológia kedvelt madara, a daru látható virágok között.
Kapcsolódó fotók A báli viselethez hozzátartozott a csokortartó, amelybe művirág csokrokat foglaltak. Az egyik csokortartó a reneszánsz jegyeit viseli magán, a domború motívumokat színes zománcdíszítéssel látták el. A másik példány tartórészében a hegyes levelek szabálytalan hajladozásúkkal már a szecesszió növényvilágának jellegzetessége felé mutatnak.
Kapcsolódó fotók A táncrendek fontos részei voltak a báloknak, hiszen a hölgyek ebbe a kis füzetecskébe jegyezték fel a táncokra jelentkező táncpartnereket. A különféle anyagú, és díszítésű táncrendek arra a célra szolgáltak, hogy a hozzájuk tartozó kis ironnal a bálon játszott táncok felsorolásában minden egyes tánc mellé bejegyezhessék az arra jelentkező fiatalember nevét.
Kapcsolódó fotók A táncpartnereknek a hölgyek báli kitűzőket adtak, amelyekre felírták nevüket és a bál időpontját.
Kapcsolódó fotók A hímzett kis női erszények bugyor formájúak, ezeknek kedvelt változata a gyöngyhímzéses erszény.
Kapcsolódó fotók A XIX. század folyamán végig kedvelt nők elfoglaltsága volt a hímzés, amelyek mintái un. mintakendők voltak.
Kapcsolódó fotók A XIX. század közepén, második felében terjedt el a gyöngyhímzés, amellyel nemcsak a már látott erszényeket díszítették, hanem nagy számban készültek Debrecenben gyönggyel hímzett borítójú református énekeskönyvek is. Egy fedéllap pár mellett énekeskönyvön láthatjuk, hogy használták fel a hímzett táblákat a könyvek kötésénél.
Kapcsolódó fotók A férfi viselethez is hozzátartozott a gyöngyhímzés levéltárca, szivartárca, amelyek szintén jellegzetes darabjai voltak ennek a díszítőmódnak.


Irodalom:

Sz. Kürti Katalin
Régi debreceni családi képek. Hajdú-Bihar megyei Múzeumok Közleményei 48. Debrecen, 1987.

F. Dózsa Katalin
A női divat változásai 1850-1895 között. Folia Historica 6. Budapest, 1978. p. 79-161.

P. Szalay Emőke rendezte kiállítás Dédanyáink világa anyagából válogatás.
A szoknyák minden esetben rekonstrukciók, amelyek csak kiegészítőként szerepelnek a ruhaderekak mellett.